"Tolsztojnak igaza volt, a zene a legnagyobb kerítő, a legveszedelmesebb csábító. Az értelem szűkölni kezd, mikor zenét hall. A zene értelemellenes. Nem megérteni akar, mint az értelem, hanem szétáradni, feldúlni, lefegyverezni, elcsábítani, megérinti bennünk a titkosat és fájdalmasat, feltárja azt, amit oly gondosan rejtettünk magunk elől, minden eszközzel fegyelmeztünk - olyan, mint a tavaszi vadvíz, feldúlja az értelem által aggályosan parcellázott, megművelt és megmunkált, szabályozott és fegyelmezett területeket. Ahová a zene kiárad, ott az értelem törvényei nem érvényesek többé. A gyönyörűségben, melyet a zene ad, a halálvágy kéjes megsemmisülésének beteg érzései hullámoznak. A zene támadás. Az ember, aki életét a megismerésre, a fegyelemre és a valóságra tette föl, védekezzen a zene ellen, fogja be fülét. Zene nélkül sokkal szegényebb az élet. De emberibb, keményebb, szomorúbb és értelmesebb."
(Márai Sándor: Füveskönyv)

Ötéves gombafejű srác koromban magával ragadott a zene. Emlékszem, egész nap dübörgött a lemezjátszó és hallgattuk a rock'n rollt. Néhány év elteltével együttest alapítottunk és autodidakta módon játszani kezdtük a kedvenc dalainkat. Büszke voltam magamra, hogy le tudok fogni egy-két akkordot! Mindent tudni akartam a zenéről. Ámulatba ejtettek a szebbnél szebb hangszerek. Néhányat kipróbáltam, majd egynél leragadtam. Alapokat zeneiskolában tanultam. Arra vágytam, hogy zenekarban játszhassam. Próbálkoztam, majd abbahagytam. Sokáig hallgattam, néha-néha gyakoroltam, mert hiányzott a tam-tam. Valójában ösztönös zenéléssel sajátítottam el, amit csak tudtam, de legfőképpen a mostani felállásban. Mindig is ragaszkodtam a hangszeres zenéhez, mert az, ami benne van, az kell a zenésznek.

"Szeretném minél több álmomat megzenésíteni. Ilyen a Purple Haze, amely akkor született, amikor az óceán alatt sétálok. Szeretném, ha én lennék az első, aki bluest ír a Vénuszon."
(Jimi Hendrix)

Minden akkor kezdődött mikor hatodikban (ált. isk.) az egyik osztálytársam iskola után elhívott hozzájuk, hogy megmutathassa a Pokolgép lemezét (bakeliten még persze).Hát úgy volt, mint abban a dalban, hogy: "csak bámultam, lestem, majd hanyatt estem, nem tudtam mi van,  a rock n' roll szólt ...". Aztán ahogy a nemzetközi helyzet enyhülni kezdett, nagyon ritkán el lehetett csípni egy-egy videó klip vagy koncertrészletet a tv-ben a témakörrel kapcsolatban. Ezeket látva határoztam el, hogy egyszer majd én is gitáros leszek egy heavy metal bandában. 16 évesen kezdtem el az álom és a világ megváltásához, amikor itt Oroszlányban egy nagyszerű gitároshoz, nevezetesen Horváth Imihez jártam tanulni. Aztán ahogy lenni szokott, meglett az első "dobgitár", aztán az első elektromos gitár. Betört a Guns n' Roses, kitört a Slash-mánia. Aztán az első zenekar egy feldolgozásokat játszó brigád néhány koncerttel itt a környéken, meg aztán mindenféle próbálkozások keresztül-kasul a város zenészeivel jobbára csak időtöltés gyanánt. Közben nyitottabbá vált az ízlésem is. Olyannyira hogy ma már inkább prog. rock, jazz rock, fúziós jazz lemezek forognak a legtöbbet a lejátszóban. Amikor először lementem lekvározni a Tigroszlán garázsba, akkor is azt hittem, hogy csak hülyéskedünk egy-két hónapig azt' kész. Már csak azért is, mert gitáros már volt kettő is, de basszeros  meg nem. Ráadásul lógott a falon egy viharvert házi készítésű poénbasszusgitár. Adta magát, hogy ki is kezelje. Egye fene -mondtam- ha nincs más, akkor nyomom én a mélyet..